Jellegzetes fajták

A szekszárdi borászat igazi ’’műfaja’’ a vörösbor. A külföldön is népszerű, testes szekszárdi vörösborok jellegzetes savtartalmát – a hiányzó talajfeltételek ellenére – a termesztett vörösborszőlő fajták természetes csersavtartalma és a hosszú, héjon történő erjesztés biztosítja. Tipikus vörös borszőlőfajták a cabernet sauvignon, cabernet franc, kékfrankos, merlot, ritkábban a zweigelt és az oportó. A testes, tüzes, alkoholban és tanninban gazdag – szinte feketébe hajló – vörösborok mellett az utóbbi évtizedben Szekszárdon is megjelent a könnyebb, üde, de azért magas alkoholtartalmú rozé is.

Említést kell tennünk a kadarkáról, arról a szőlőfajtáról, amely Szekszárdot egykor oly híressé tette, egy gyönyörű, rubinszínű, különleges illatú, gyenge savú bor.

A testes, erős, magas alkoholtartalmú szekszárdi bikavér valójában egy ’’cuvée’’, amelyet 2-3 vörösbor-szőlőfajta keverésével állítanak elő. Az egyes termelők keverési receptjei ma is ’’titkosak’’. A magyar bortörvény értelmében Szekszárd az egyetlen város, amely Eger mellett a ’’bikavér’’ nevet használhatja. A névhasználat annál is jogosabb, mivel a ’’bikavér’’ elnevezést előbb alkalmazták Szekszárdon és csak valamivel később Egerben.

Fajtaösszetétel a szekszárdi borvidéken

A borvidék szőlői fajtaösszetételének alakulásában általában három időszakot említ a szakirodalom. Az első a filoxéravészig (1875) tart, mely ideig a tömegborszőlő-fajták voltak jellemzők. Ezeket kézzel művelték, és kopasz- vagy rövidmetszéssel is kielégítő termést adtak. Ilyenek voltak, pl. szlankamenka, dinka-félék, bakator, mézesfehér, lisztesfehér, rakszőlő, járdovány, csókaszőlő.

A filoxéravész után, nemcsak a növényvédelem erősödött meg és került előtérbe, hanem tért hódítottak a fejlettebb szőlőtermesztési eljárások is, így a telepítés előtti forgatás, sorba telepítés, állandósuló sor- és tőtájművelésnek köszönhetően változott a fajtaösszetétel is. A kopaszmetszéshez jól alkalmazkodó, de gyenge minőséget adó fajták háttérbe szorultak. A bakművelés a rövid-, hosszúcsapos és a szálvesszős metszés, az ültetvények szerves- és műtrágyázása már új fajták termesztéséhez teremtették meg a feltételeket. Itt a kadarka foglalta el a legnagyobb részarányt a kékoportó, a kékfrankos, a medoc noir, a cabernet sauvignon és a cabernet franc mellett. A fehérborszőlő-fajták közül az olaszrizlingé lett a vezető szerep, mellette a bánáti rizling, a rajnai rizling, a tramini, a decsi szagos, a mézesfehér, a piros szlankamenka és az ezerjó színesítette a palettát. Saját étkezési céllal termeltek még csemegeszőlő-fajtákat is.

A harmadik szakasz a II. világháborútól tart, és még napjainkban sem ért véget. Ez is több szakaszra osztható. Az első az útkeresés 1963-ig, majd a nagyüzemi szőlőtermesztés 1990-ig, azután a tulajdonviszonyok gyökeres megváltozása, a családi pincészetek kialakulása.
Mára általánosságban elmondható, hogy kedvező lett az ültetvények kora, kialakult a helyi viszonyoknak legjobban megfelelő korszerű sortávolság (300-350 cm), a tőkeművelési módban a Moser-féle kordon, az ernyő- és az egyesfüggöny-művelés. A magasművelésre való áttérés a fajtaösszetételt is ismét átalakította: a viszonylagos fagytűrésű, korábbi érésű, magasművelésre alkalmasabb fajták váltak népszerűbbé. A borvidéken a vörösborszőlő-fajtáké lett a vezető szerep kb. a termőterület (847 hektár) 63%-s, míg a fehérborszőlő 28 % és 9 % az egyéb kategóriába tartozó csemegeszőlő-fajták aránya.

Vörösborszőlő- fajták:

Fehérborszőlő-fajták:

  • Kékfrankos
Kékfrankos
  • Olaszrizling
Olaszrizling
  • Zweigelt
Zweigelt
  • Rizlingszilváni
Rizlingszilváni
  • Merlot
Merlot
  • Chardonnay
Chardonnay
  • Cabernet franc
  • Rajnai rizling
Rajnai rizling
  • Kadarka
  • Tramini
Tramini
  • Cabernet sauvignon
Cabernet sauvignon
  • Pinot noir
Pinot noir