aug 4 2011

Magyar bor Mindenkor


júl 1 2011

VinAgorai Aranyérem

A múlt hét második felében, június 16-19. között Pécsett rendezték meg hazánk nemzetközi borversenyét, a VinAgorát. A világ minden tájáról – Európán kívül Chiléből, Brazíliából, Peruból, Új-Zélandról, Uruguayról – is küldtek nedűket a versenyre.

Nagy örömet jelentett számunkra, hogy a Ferger-Módos Borászat 2009-es kékfrankos bora is aranyérmes lett.

A borversenyhez kapcsolódóan július 3-án megrendezik a 4. VinAgora Borgálát, amely a nagyközönségnek teremt lehetőséget a versenyen megmérettetett borok megismerésére.


jún 22 2011

A Ferger-Módos Borászat „Stációi”

Módos Ernő

 Módos Ernő már készített, anno a hőskorszakban, olyan bort, még az Aliscavin hírnevét öregbítve, ami   Bordeaux-ban is kiérdemelte az aranyat. Mesterségbeli tudása birtokában prognosztizálható volt az    újabb értékmérő nagy siker, ha helyzetbe hozza magát ismét a szakember. A családi vállalkozás ugyanis   három évvel ezelőtt – a palackozás, a tárolás és a borkezelés mellett – el kezdett saját kezűleg termelni    is. A cél nem más, mint a saját márkavédjegy megteremtése. Ezen az úton az első nagyon fontos lépés  2009-es szüretelésű cabernet sauvignonnal, jelentjük, megtörtént.

  – Most is beigazolódott, a világ nagy borversenyein általában az úgynevezett világfajták számíthatnak  aranyérmes elismertségre- adott magyarázatot a borász arra a magát kínáló kérdésre: miért ezzel  nevezett be a borászat Mekkájában, Franciaországban, a világhírű versenyre.

  –  A mi tájfajtánkat, a kékfrankost is a legnagyobb műgonddal és szakmai alázattal készítettük el      ugyanezen évjáratból, és legalább akkora reményeket fűztem hozzá, mint a cabernet-hez, de a zsűri ez  mégsem preferálta arannyal. Olvassa tovább


jún 17 2011

A borászatról

Az értékek ízét kínálják-Közös pohárban a hagyományok és az új technológia (cikk: Tolnai Népújság)

A szekszárdi Ferger-Módos Borászat a minőség szemüvegén keresztül tekint a jövőbe. Kapacitásbővítéssel és technológia-fejlesztéssel tűztek ki új célokat maguk elé. A szekszárdi történelmi borvidék adottságai és közel 30 év borászati tapasztalata társul a legmodernebb technológiával a Módos Borászat epreskerti üzemében, ahol 2000 négyzetméter áll rendelkezésre folyó- és palackos borok temperált tárolására. Minden, a borok palackozásához, tárolásához szükséges alap-, kellék- és segédanyagot helyben kínálnak. Nemcsak a borkezelés alapberendezései, kellékei és vegyszerei, hanem palackok, dugók, kapszulák is nagy választékban állnak a partnereinek rendelkezésére. A Módos Borászat a szekszárdi borvidék válogatott szőlőiből nemcsak lédig, valamint asztali, palackos borokat, hanem különösen magas minőségű, limitált szériájú borkülönlegességeket is forgalmaz.

Olvassa tovább


máj 20 2011

Új hordók

Bővítettük tárolóink kapacitását 20 darab, 226 literes barikhordóval, amelyek érdekessége, hogy öt kádárműhelyből kerültek ki. Tudatosan választottunk több műhelyt, hogy a legkülönfélébb technológiák, égetések, ízek, érlelések összehasonlíthatók legyenek. Úgy véljük sikerrel járunk, hiszen a többféle íz, zamat egy harmonikus kompozíciót eredményez.


máj 17 2011

Aranyos eredmények

Remek eredményekkel büszkélkedhet már idén tavasszal is a Ferger-Módos Borászat kiváló nedűi. A napokban a Challenge International du Vin elnevezésű franciaországi mustrán aranyérmes lett a 2009-es cabernet sauvignon borunk. Nyolc aranyérmes nyertes hazai bor közül, az egyik a mi hordóinkból került ki. A borászat nedűje közel 5000 minta között állta meg a helyét és nyerte el a kóstoló zsűri tetszését.

A borvidéki borversenyen is szép sikereket értünk el: a 2009-es cabernet franc nedűnket aranyéremmel jutalmazták a bírák. A Takarékszövetkezeti borversenyen – amely szintén a napokban zajlott – két aranyat nyertünk, egy cabernet sauvignon-nal és egy kékfrankossal.


máj 1 2011

Köszöntő

Módos Ernő: Üdvözlöm a WordPress blog oldalunkon!